2009. október 7., szerda

Fogdoki...:@

Minden gyerek rémálma, beleértve engem is. Még ha nem is vagyok 'annyira' gyerek. xD Minden fehérköpenyes embert utálok. :) Na hát ez úgy volt, hogy még a nyáron letört egy pici darab fogamból és akkor nem mertem elmenni, mert előtte pár hónappal véstek ugyebár (nagy örömömre...) aztán most az utóbbi hetekben kezdett el fájni, de nem nagyon, csak kicsit, aztán rávettem magam és elmentem. 1 óra várakozás... már elvette a kedvem az egésztől, és akkor bementem. Remegtem mint a nyárfalevél, beszélni alig tudtam, teljesne elcsuklott a hangom minden szó után, már a sírás kerülgetett, de sikerült kinyögnöm a problémám. Lefeküdtem, megmutattam a problémás fogam erre a doktor: "Hát kihúzzuk vagy pedig gyökér.." Köpni nyelni nem tudtam, azt hittem én hülye, hogy majd szépen lecsiszolja betömi, kiegészíti és egy 15-20 perces ceremónia után mehetek haza. persze 4re voltam bejelentve, és 3/4 5-kor kerültem be.. Aztán mondtam hogy akkor legyen gyökér... A remegés csak fokozódott bennem, iszonyatosan féltem. Aztán adott injekciót, és nem fájt. :| ilyen sem volt még... de én azért csak féltem tovább.. xd Aztán 1 óra "szenvedés" (már akinek[doktor], mivel én semmit nem éreztem) után elmehettem haza. Anya már kint várt, az érzéstelenítő pillanatok alatt hatott és még mindig érzem, pedig már 20:50 van és ha durván nézzük a dolgokat, akkor pont 4 órája adta be.. remélem holnap azért tudok majd beszélni. :| nembaj, legalább nem kell felelnem. xD
megyek is.. leírtam amit akartam.
ui: esz a er a suli.. :S De gondolom nem csak én vagyok így vele. :)

2009. szeptember 14., hétfő

suli=hulla


Nahát de régen írtam. Igen, valahogy ez kimaradt az életemből. De szerintem most is kifog, hiszen levegőt venni is alig van időm.... Nehéz ez a 11. Főleg, hogy előrehozott angol középszintű érettségi.. meg lehet nyelvvizsga is, lesz mit behoznom. :) Igazából nagyon nincs mit mesélnem, vagyis lenne, de nem akarok annyit körmölni, csak már végső elkeseredésemben nem tudtam jobbat. ^^ öhh. megakadtam. :$ na hát akkor ennyi lenne. xdxd tudom érdemes volt beírni ezért, de tudjátok hogy ÉLEK. "."

2009. augusztus 24., hétfő

sulikezdés

Unatkozom. Így még nem találkoztatok velem, hogy csakúgy magatól írnék ide. :D Hát most eljött ennek is az ideje. ^^ Nemsokára megyek be vásárolni bnőmmel füzeteket meg tanszereket, de lusta vagyok készülni. Vagyis már hajam kész, felsőt felhúztam.. nadrágom meg szárad. xD Anya délben jön haza, várom az ebédet. :D Szóval.. nem tudok mit csinni. :D Hétvégén itt volt Gergő, aztán filmeztünk 2 napig. Meg képeket csináltunk. Felállítottunk egy stúdiót a szobámba és ott kattogtattuk a gépet. xD Íme pár kép (persze shoppal el van tűntetve 1-2 szépséghiba xD):

2009. augusztus 22., szombat

fránya blog. kiruccanások

Na véégre megoldottam. Persze, hogy pont akkor kell ennek is szórakoznia velem, mikor ráveszem magam, hogy íírjak. xD Nah akkor jöjjenek is a beszámolók. :)
Utoljára akkor írtam, mikor N. nyelvvizsgázott. ^^ szóval azóta történt, hogy...
#01 Hétfőn (aug.10.) elvonatoztunk Balcsira. Csak ketten mentünk, de igen jó volt. Elszórakoztunk. xD 'Párizsi járat' 'ez a busz megy kereszturra?' forgalmistától. xD Szóval el tudjátok képzelni. :D
#02 Csütörtökön (aug.13.) mentünk családdal nyaralni Sopronba. Mikor elindultunk 100 fok volt, aztán ZEG után már csöpörgött az eső, ugyhogy szerencsére nem sültem meg hosszú naciba. ^^ Aznap csak Tescoba mentünk kaját vásárolni. Pénteken elmentünk városnézőbe, Tűztoronyba is felmentünk. (nem lehetett kihagyni:D) Beültünk fagyizni, shoppingoltunk. ^^ Elvoltunk ott jópár óráig. Végülis ezt a napot arra szántuk. :) Szombaton mentünk Kapuvárra fürdeni, meg közben bementünk egy-két helyre. Fertőrákoson a kőfejtőbe. Hatalmas kőtömbök alatt sétálgattunk, na meg persze felette is. :D Balf.. volt ott egy kút, amiből jött a balfi víz. xD Állítólag büdös volt, de én nem ittam belőle. :D Kapuváron beszélgettünk egy Soproni nénivel, aki elmondta miket érdemes megnézni a környéken, aztán akkor így elmentünk vasárnap délelőtt a Károly-kilátóba, meg Lövereket akartuk megnézni, de nem találtuk meg. :S Aztán utána étterembe mentünk ebédelni, utána haza és mentünk is a Fertő-tóba fürdeni. Hétfőn meg hazafele bementünk Sárvárra és ott strandoltunk. De persze előtte még mentünk shoppingolni. ^^
#03 Kedden halálra untam magam, P. nem volt otthon, L. rosszul volt már megbolondultam. xD Így eldöntöttem este, hogy elmek ki Gergő után Balcsira. Szerdán reggel egyedül kivonatoztam Szárszóra, aztán akkor hívtak anyáék, hogy mégiscsak jönnek 20.án, ugyhogy velük hazajöttem. Meg aznap reggel döntötték el Gergőék is, hogy este tüzijáték után hazamennek.
#04 Tegnap meg negyed 12kor keltem, akkor jöttek meg anyáék is és mondták nem megyek-e velük Miháldra meg erre-arra. Mondtam hogy de megyek, aztán végülis voltunk Tescoba, Tündinél (Sárika aludt, így nem láttam. :( ), Miháld, majd hazafele felmentünk Vicáékhoz is. ^^ Olyan édesek a kis gyerkőcök. ^^ Kaptam képet is, amin ketten vagyunk a keresztlányommal. :P
Na hát ennyi lenne a beszámoló. 2 hét.. kicsit sok lett. :) Ma meg jön Gergő és remélem nem unatkozunk, mert most van program. xD csók *-*

2009. augusztus 7., péntek

Szerda-csütörtök-péntek

Már terveztem előbb is írni, csak valahogy nem volt időm. Szerdán elmentem bnőmhöz [P.] mert hívott, hogy unatkozik és nincs senki. (kocsmában dolgozik...) 13x hívott és 14edszerre felvettem. xD De akkor is csak mert apa kihozta telom. :D Aztán fél 7kor összekészültem és mentem is hozzá. Szerencsére télleg alig voltak, néha beszállingózott 1-1 ember aztán ennyi. Darz-oztunk megint 2x is. xD És én nyertem mind2t xD meg ország-városoztunk, azt is én nyertem. xD Jó napom volt. :D 10kor már zárt, ugyhogy elég hamar el tudtunk jönni. :D Segítettem neki, hogy minél előbb végezzünk. xD
Csütörtök. Az tegnap volt. xD Tegnap meg uncsimmal taliztam. :P [L.] fél 3kor megbeszéltük, hogy a 4:40essel mek be. xD úgyhogy még eltudtam készülni. Aztán anyához kellett mennem pénzért, úgy siettem az utcába. Tök hosszú utca, szinte a végén lakom és 3 perc alatt kiértem. xD Aztán még anyánál vártam negyed órát. :D Bent városban beültünk egy süti-fagyira. xD Meg vettünk csatot, hajpántot. :P Meg végig ültük a padokat. xD Aztán 20:15el hazajöttem és akkor ment egy film vagyis kezdődött azt megnéztem utána meg gépeztem kicsit, aztán éjjel meg megnéztük az Éjszaka a múzeumban 2 -t. Szerdán meg az Egy boltkóros naplója. Naaaggyon jóó film. Igazán csajos, szóval minden nőszemélynek ajánlom. :P
Ma(péntek). Hát a mai nap igazából azért fontos, mert drága barátnőm és padtársam (L) ma nyelvvizsgázik németből. Már 15 perce bentvan. (13:15) szóval szorítok neki nagyoon. Holnap meg szóbelizni megy. ^^ Na hát ennyi lenne, azt hiszem. :) puszpusz

2009. augusztus 2., vasárnap

Balcsii

Ez is letudva. ;] Gyorsan elrepült a nyár.. már csak 1 hónap, sőt még annyi sincs vissza. Elég régen írtam úgy hiszem, szóval most bepótolom. :) Haladjunk sorba időszerint.
#01 Egyik kedves barátnőm [T.] ráébresztett arra, hogy milyen kis hülye voltam az elmúlt 2 hónapban. A nyáron nagyon elhanyagoltam őt is, és mindenki mást is. Persze akad kivétel. És most Változtatni(!) szeretnék. Így elterveztem, hogy augusztus a változás hónapja lesz, és úgy érzem kezd alakulni. Bár még csak a 2. nap van, de ahogy hazaértünk Balcsiról már belefogtam a dologba. Azért reménykedem, hogy 1 hónap alatt sikerül helyrehoznom minden hibámat.
#02 I ♥ Balaton! 1 teljes hét a Balcsin, amiből 5 és fél nap kettesben Gergővel. Nagyon jó volt. A víz péntekig elég meleg volt, aztán szombaton már lehűlt és azután sem lett melegebb sokkal, de kedd-szombat-szerda kivételével mindig voltunk csobbanni egyet. ^^ Hozzáteszem: kedden (júl.21.) mentünk és szerdán (júl.29.) jöttünk haza. Úgyhogy elég jó volt. ^^ Szombaton volt tüzijáték, meg koncert lent a parton, utána meg utcabál. De ott már nem maradtunk, és elmentünk inkább haza. És persze fentmaradtunk 1ig, hogy megnézzünk egy filmet, ami halál uncsi volt. xD Az eltervezetthez képest talán ha 30% volt úgy ahogy, de nem is baj. :D Veszekedések? Hogyne. Nem is 1x. De mint minden normális kapcsolatban kell ezis, hiszen enélkül unalmas lenne. Vasárnap éjjel jöttek szülei meg tesója, és akkor már a mosogatás meg a főzés nem az én feladatom volt. ^^
#03 Vásárlás. Imádom. ♥ Igen jól jártunk - azaz jártam - most. ^^ Kaptam 2 cipőt, farmert, pulcsit, tesigatyát és majd megyünk még füziket is venni később. ^^ Ahhoz képest, hogy úgy volt, hogy veszünk cipőt meg füzeteket, vettünk két szótárat. xD
#04 A szokásos hétvégék. Ám azonban ez most nem volt annyira szokásos. Szombaton apa ballagási bulija volt - kanbuli - szóval mi anyával bent váltogattuk egymást a gépnél. xD Gergő is jött, mert most amugyis ő volt a soros, aztán azért ő is volt kint kicsit. Meg felmentünk Patihoz Gizmóba és pókereztünk, pinpongoztunk meg darz-oztunk. xD Jó volt. :D Ma meg (vasárnap) délig lustálkodtunk, aztán 1kor ebéd, anya meg bejelenti, hogy délután strand ha van kedvünk. Hát persze. :P Ugyhogy fél 5kor elindultunk és negyed 6ra azért odaértünk Letenyére. ^^ Persze még közben bementünk Gergőért is. És ami kihagyhatatlan az a Gossip Girl.
Ma is néztem, bár múlthéten nem láttam, mert Balcsin csak m1 tv2 és rtl volt, de letöltöttem, csak a felirat kicsit siet, de azért elég jól megértettem. :P
Nos hát ennyi lenne. Kicsit nagyon hosszú lett. Örülök neki, hogyha ezt olvasod, hiszen nem 2 perc mire ideérsz. :D nah csóók *.*

2009. július 19., vasárnap

Cseréprakás


Ilyet is most csináltam először és utoljára életemben. xD Pókhálós, mocskos, poros meg kitudja mik voltak még azokon a cserepeken. És ezt adogatni fel a létrára ahol vagy anyu állt, vagy tesom, ő meg tovább adta fel a padlásra. Aztán tele volt pókokkal már lejjebb és még én voltam a hibás h mért nem adom... -.- Tetszik tudni pókfóbiám van. :$ Minden este lefekvés előtt körbenézem a szobám, hogy van-e pók, és ha van addig nem alszok míg valaki meg nem öli. Akárhol meglátok egyet már sikonyálok, visítok. xD :$ Mindenki fél valamitől... hát én a pókoktól, na meg a kutyáktól. :/ Héé de ez nem cseréprakás. :D Majd írok a kutyafóbiámról is.. ;) Szóval volt 3 kupac azaz oszlop ilyen sima lapos cserép, meg volt 2 oszlopnyi sindő. Hát és ugye azt úgy tudtam megfogni, ha benyúlok alá. Egyiknek sem néztem az aljára csak gyorsan gyorsan tovább adtam. xD 1 óra alatt elvégeztünk vele 3an... de közben pihentünk 2x talán, szóval ügyesek voltunk. *büszke* :] Najó, anyu megölte a pókokat. xD Csak az volt a gond, hogy faházban voltunk és nem tudta az összeset, csak ami "nagy veszélyt" jelentett a számomra. xD

2009. július 18., szombat

Újabb Karos ^^

14.én elmentünk Karosba, már 11 körül ottvolt, és zárásig, azaz 7ig ott voltunk. :D Most le mertem csúszni a legmagasabbról, de télleg jó lassú volt. :D A középsőn most sem mertem lecsúszni.. kicsit sem volt ciki -.- Gergő már 2x lecsúszott én meg csak álltam ott fent... lefele menet vmi férfi elkezdi: "Na nem jött össze?" Hát azért gondolhatta volna, hogyha a lépcsőn(!) jövök le, akkor biztos nem sikerült lecsúszni.. -.-' xD Aztán voltunk a hidegbe is, legmelegebbe is.. mindenhol. xD A naptejet elfelejtettem, így aztán a képem totál leégett meg a vállam xD Bikini felsőig tök vörös voltam... hasam hófehérke. :D Ilyent is csak én tudok. xD
Már csak 2 nap... és megyünk Blacsiiii :P Alig várom már. :D Bár közbejött egy aprócska, azonban borzasztóan nagy dolog. :@:@ grr... de szerencsére nem akkor és nem ott. :) Na majd 1 hét múlva jövök beszámolóval. :P Ki nem hagynám. :P
csóóók :*

2009. július 13., hétfő

Hosszú hétvége

Ismét egy újabb hosszú hétvége. :D Pénteken vásároltunk, vettünk egy tök jó leopárd mintás felsőt. :P Igen teccik. ^^ Meg majd ezen a héten is megyünk még, ha minden igaz. :P mert pénteken tesom kapott csak jóformán ruhát.. -.- Szombaton meg mentem Gergőhöz. Most én voltam a soros.. :D Hát.. apujának szülinapja volt és ottvolt az egész család... Bevallom, először féltem, de mikor már a kapuba voltunk nem vert a szivem, nem izgultam. :D Aztán mindenkinek bemutatkozni, puszi puszi.. :D Másnap meg esszk nagyban kint a jégkrémet, haljuk, hogy megy a busz. " áá ez biztos egy másik.. most megy molnáriba vagy arrafele.." gondoltuk. Megyünk ki 10 perccel később.. várunk ott aztán az egyik bácsi mondja h már elment a busz 20 perce.. O.o mivan?? uhh és télleg elment. :D 3 hét alatt megváltoztatták a menetrendet. :@ aztán akkor hazamentünk, néztünk későbbi buszt. Annál is ugyanennyit kellett várnom, mintha azzal mentem volna,a mivel 3 hete. :D Csak 3 órával később értem haza. xD De addig 2x Activity-ztünk. egyértelmű h én nyertem mind a 2x :]:]
Holnap Karos, övőhéten Balcsi.. 1 hétre csak vele. ♥♥

2009. július 9., csütörtök

Könnyek...

Úh.. hogy én min vagyok túl? xd Nagyban gépezek.. idézeteket olvasok erre elsötétül a monitor. "ez mért tűnt el? :O Kristóf.. mi baja ennek? hallod? :O" visszajön a kép, hátranézek. Tesóm párnába folytja már a röhögését.. mondom neki: "Te buziii" xd és szakadtam én is a röhögéstől. x'd x'D Akkor 5 percre rá elkezdi, hogy milyen hülye vagyok, hogy még mindig nemesett le a viccének a poénja. Mondom az elején nem is figyeltem (mert előtte olvasott fel vmi SÜN-ös viccet...) Erre mondja hogy : "Azt hogy hány tyúkja halt meg az xynak ha hatvankilenc volt?" én: " Hát 6 van és 9 volt.. már moondtad" (strandon mondta..) Ő: " 3 halt meg nem? ha 9 volt és 6 van.." áááá már folytak a könnyeim szabályosan. xDxDxD

2009. július 6., hétfő

Rendmániás lennék??

Hi all! Húha.. hét idézete modul is már nem volt frisselve múlt héten. :( Ajj, tökre leköt a gp-s oldal. Nem tehetek róla. :( Bocsánat. :( De nem fogom elhanyagolni ezt sem, akkor már inkáb a másik. :D Na akkor beszámolok. :D Pénteken kis angyal voltam. Leportalanítottam a polcaimat (nagy szóóóó) meg ugye felporszívóztam szokás szerint, mert szombaton jött Gergő. Aztán grilleztünk este (már szombatnál tartok xD) meg rekordot döntöttünk. xD Most már negyed 3ig voltunk fent. lol xD Aztán vasárnap ment haza ugye... de azért a Gossip Girlt megnéztük együtt. ^^ Aztán utána csak mérgelődtem egész este. Vagyis nem mérgelődtem, de nem volt épp a legjobb kedvem. :/ Ma meg megint csak felporszívóztam a szobám. :O De holnap nem jön Gergő meg senki sem.. Mi van velem? :O Kezdek rendmániás lenni? :O xD Nem lenne rossz dolog. ;) Aztán meg az egyik mappám kiburítottam és átnéztem benne mindent. 3 éves levelek... buszjegyek, ballagási képek-dalok-idézetek. Minden. Nagyon jó érzés volt ilyeneket olvasgatni. ^^ Egy kis nosztalgia. :D De volt persze olyan is, amit nem szívesen olvasgatok vissza. Szánalmas kis életemből.. :) Meg azokban az 1-1 órákban amiket itt töltöttem másik oldim frissítgettem. Meg fogom is. ^^ nah ez kicsit hosszadalmasra sikeredett, de nem gond. :) pusziii

2009. július 2., csütörtök

Ejj ejj de régen írtam. Most nem fogom részletezni hogy ezért meg azért nem tudtam írni, mert gondolom senkit nem érdekel. ^^ (engem sem érdekelne. xP)
Nos... hétvégén megint itt volt Gergő. Filmeztünk egész nap. :) Most nem főztünk. xD Vasárnap hazavittük, utána meg mentünk Miháldra.
Hétfőn Patival elmentünk szoliba. 12 perces fekvőre mentem. Ahh b*z a vállam, a seggem és a vádlim úgy meg égett. :O:O És csak este tűnt fel, mikor fürödtem. xD
Kedden én voltam Gergőnél. Ott is filmeztünk. xD [Malacka a hős ^^ és Fedőneve takarító] Aztán kicsi pinpong.. :D És kikaptam egyszer. :O:O Borzasztóóóóó! xD Utána vizipuskaaa. xP Majd jött szépen megint egy vihar. -.- De most csak eső esett de hogy? Pillanatok alatt hömpölygött le az udvaron a víz úgy, hogy alig lehetett látni a talajt. Aztán mire mentem a buszhoz addigra felszáradt elég jól, ugyhogy nem lettem sáros. ^^
Szerda. Igen az a szerda. :D Karosba elvoltunk strandolni. :D Jó volt, jó volt. :D feketelyuk csúzdán most sikerült mindig úgy leérnem, hogy nem estem ki a gumiból. :] *büszke* hazának bementünk Vicusékhoz. Jajj a barbika olyan kis édes. *.* Marcikával meg csapatot alkottunk, és lelőttók Gergőt meg Kristófot. xD
Hát igen... hosszú hétvégém volt. xD

2009. június 26., péntek

Összegzés

Úristen! Ilyen egy hosszadalmasan unalmas hetet... Jó, leszámítva a hétfő-keddet. De akkor is ott van még a szerda, csütörtök, péntek. Hm.. hiszen még szerdán is volt programom.. Jaj de hülye vagyok. xD Akkor ha úgy összevetve nézzük a hetet annyira nem is volt unalmas, csak a tegnap-ma. xD áu. :D De akkor ez a két nap nagyon hosszú.. sőt a mainak még vége sincs. :D A szerda.. elmentem Patihoz aztán kártyáztunk, ország-város, 'dárc' xD jah meg a felejthetetlen pin-pong. :D Alap hogy én nyertem. :] *büszke* Aztán taliztam közben Gergővel is. ^^ Itt voltak mamájuknál aztán pont útközben értem el. ^^ A tegnapról meg máról annyit, hogy ugye hétfőn talán... újra kezdtem a gp-s oldalam és azt szerkesztem minden lehetséges szabad percemben. :) Ez most egy kivétel. ^^

Nem akarok előreszaladni az idővel, így csak megsúgom: 1.-jén strandra megyünk.^^

2009. június 22., hétfő

Azért szeress, amilyen most vagyok és ne azért, amilyen voltam...

Strand, együtt alvás, anyagvásárlás. Ez mind egy hosszú hétvége alatt. Pénteken kimondottan jó idő volt, mért ne mehetnénk strandra? Így aztán fogtuk magunkat Gergővel és elmentünk strandolni. Nos.. ha egy órát voltunk a vízben már sokat mondtam. :D Napoztunk, meg persze tömtük a macit. xD Annyira nagyon nem fogott meg a nap (szerencsére, mert így nem látszik a bikininek a vonala, amit ugye el akarok kerülni). Végülis.. jól telt a nap. ^^
Aztán szombaton együtt alvás. Bárcsak ne lett volna ilyen idő. Vagy 6 társast végigjátszottunk, malmoztunk. :] Aztán eljött az este… Szokásomhoz híven honvágyam volt. :$:$ De aztán ahogy elmentem fürdeni és végeztem elmúlt. :) Az alvás most is úgy ment mint 1 hete. Sokszor felébredtem, ráadásul még 6 óra előtt is felkeltünk. xD Akkor meg nem tudtam aludni, hát akkor ne hogy már unatkozzak, Gergőt sem hagytam. xD De végülis el tudtunk aludni és fél 11kor keltünk. :D Nem semmi. xD Délután Gossip Girl-t néztünk. ^^ Majd mentünk buszhoz. Hamar bent voltam városban, és még fél órát kellett várnom a buszra. Hazaértem. :)Ma meg reggel mentem be anyagot venni szoknyámhoz. Jaj a kis Sárika is jött, olyan kis aranyos volt. ^^ Majd jövő héten kicsit többet leszünk együtt. :P

2009. június 17., szerda

A két véglet

Ember nem képes ekkora pusztításra. Délelőtt még verőfényes napsütés, kánikula.. délután pedig a hideg borzalom. Egy szempillantás alatt történt az egész. A kék ég hirtelen sötét boltozattá változott, a lágy szellőt felváltotta a heves szélsűvítés. Csak fújt, fújt, egyre jobban.. mígnem hirtelen hatalmas cseppekben szakadni kezdett az ég. Nem sok időbe telt míg megjelentek az első jégdarabkák, amiket több százezer követett tömegesével. Borzasztó látvány volt. A szél mégjobban sűvített, szinte már repítette a könnyebb dolgokat. Közel negyed óra leforgása alatt mindent elpusztított. Kidőlt fák az utakon, az árkokban, méteres faágak a járdákon. A jég úgy állt a házak sarkában, mint tavasszal mikor olvad a hó. Ijesztő!

2009. június 15., hétfő

Szükségben derül ki hogy ki az igaz barát

Napokig tartó veszekedések, amelyek hetek után is izzanak, mint a parázsló tűz. Normális szó? Az meg mi? Barátság? Egy homályos köd... amely ha feloszlik egy lélek veszik el bennem. Olyan dejá vu érzésem van. Mintha ez megtörtént volna egyszer. De ez mégis másabb... rosszabb. Sokkal sokkal rosszabb. Nem akar csillapodni a fájdalom, amit egy tüske okozott nagy heget hagyva maga után. Vajon begyógyul egyszer? Vagy örökre ott marad a heg?

2009. június 14., vasárnap

Gyere át a sötét oldalra, van nálunk süti ^^

Ejj ez a lustaság. :D Még csak 2 napja tart de már kezd az agyamra menni. xD De mennyünk vissza az időben. Mint írtam pár nappal ezelőtt Gergő itt aludt nálam. Már reggel 11kor kint volt és másnap (azaz ma) ment haza fél 5 körül. Éjjel fél 1ig voltunk fent, de idővel ez is majd nőni fog. xD Megnéztünk 2 filmet egész nap, főztünk. Igen, FŐZTÜNK. Nagy szó. :D És nem ez az első.. de utolsó sem. A múltkori süti sütés után megjött a kedvünk és most bevállaltunk egy rendes ételt. Sonkás rakott tészta. Igaz por alapú, de azért kellett vele dolgozni. :] És ehető lett. Ehető? FINOM… :D Igaz pár perccel előbb vettük ki így a tészta néhol még kicsit keménykés volt, de vissza lett téve még sütőbe és már is puha lett. ^^ Akkor este is tv-t néztünk, fürdés, aztán társasoztunk 10 percet max. xD meg kártya és aludtunk… :D Hát az alvás… azért minden órában felébredtünk. xD De hát első.. még szokatlan. majd idővel ez is kialakul. :) Végül negyed 9kor felkeltünk, még kicsit pihiztünk aztán társas, kártya, és persze Gossip Girl . Aztán utána sajnos mennie is kellett. :( De jövőhéten ismétlés. :D xD
Anyu csütörtökön megvette a New Moon-t és életemben először(!) ’saját szórakoztatásom végett’ olvasok könyvet. :D Már a következő könyv is tervben van. :P Az pedig a Gossip Girl könyv „változata”, a Bad Girl. :)
Na hát a terveim nyárra egyelőre kilátástalanok… Egy biztos: 1 hét közös nyaralás Gergővel.


2009. június 11., csütörtök

Rossz.. nagyon. :(

Ajj nem tudom mi van velem. Talán ez az utolsó pár nap? Vagy a sok front? Vagy mi? Délutánra tök szar kedvem lesz mindig. Suliban oké minden, elnevetgélgetünk... aztán ahogy megyek le buszmegbe és telik az idő, gyűlnek a felhők és a rosszkedv is velük együtt érkezik. Vagy csak a stressz? Hát mondjuk az is benne lehet. Ma is mivolt...!? Hétfőn feleltem volna, mert 2 jegyem van erre nem jutott rám sor, tanulhattam utolsó órára. Igen jó volt. Tegnap hulla fáradtan tanultam azt a nyomvadt történelmet.. erre ma mit ad Isten...? "- Nem felel senki, mindenki azt kapja amit beírtam." Hát biztos nem örültem. Megkaptam az 5öst, de nem örülök neki... Na hát mind1... már csak 1 nap, és vége talán a stressznek most 2 és fél hónapig. :)

2009. június 8., hétfő

A nagy nap

Igen, végre ez a nap is eljött. Nyáron együtt nyaralás, tehát ebből adódóan szülők megengedték, hogy egymásnál aludjunk. Még december végén kérdeztük meg, akkor gondolkodás nélküli nem volt a válasz egyik részről… és utána nem változott a kapcsolat köztünk, talán annyit, hogy még jobban szeretjük egymást. ♥♥ És szombaton (06.13.) lesz az első közös esténk. Először furcsa volt… aztán másnap féltem kicsit, de ma már megbékéltem a gondolattal. :D Jó, nem mintha olyan borzasztóan rossz dolog lenne, sőt nem is az. De mégis csak… na mind1. :D Majd meglátjuk, hogy jön össze. :DMa voltunk hárman szoliba, és ez már a 3. Huhúúú. *taps* xd Nagy szó ám.. mert eddig tök féltem (nem tom mitől.. xD) de csaj is aranyos, meg hát az 5 perc még kibírható. :D

2009. június 6., szombat

Nyár van, nyár ^^


Bár ez a hét kicsit hűvösebb volt a júniushoz képest, de most a hétvégére megérkezik lassacskán a nyár. Még ha fátyolfelhők is borítják az eget, a Nap meleg sugarainak a hatása akkor is érződik. ^^ És már csak 5 nap az iskolából. Minél előbb legyen vége. De még hétfőn kémia - töri felelés, akkor szerdán qouper (12 perces) meg még talán csütörtökön is töri felelés… Ahh. -.-’ Meg azt az évzárót is betehették volna péntekre.. így most hétfőn (mikor már szünetünk van xD) kell menni még évzáróra. És keddtől egy hónapig nyári munka, ha minden igaz.

2009. június 3., szerda

szerda?...

Ezek a buszsofőrök… Tiszta agresszívak. Jöttem haza barátomtól elenged két öreget az úton aztán így hirtelen lefékez, elkiáltja magát: ********** ... és vártunk. Felszállnak, jól lecseszi őket, ráadásul a poén, hogy nem is ezzel a busszal akartak jönni. xD Úgyhogy örült neki a sofőr.. a tempóból is látszott. :D 90-100 km/h ;) De a csatlakozásomat elértem. Akkor hazának frissen felszórt köves úton ugyanígy 80-al.. azon gondolkoztam, hogy ha így meg úgy borulunk mikor lesz nagyobb bajom. :D De itt vagyok, és élek virulok. :D (kedd)

A suliba elvittem hajvasalót szokás szerint, és betettem a padba, hogy órán majd kihűl. Hát túlságosan is kihűlt, mert buszmegálló felé félúton hirtelen eszembe jutott: ’Basszus, a hajvasalóóóóm..! Mennyünk vissszaaaa. 8)’ De aztán barátnőim mentek vissza suliba és elhozták nekem. Vagyis hazavitte magához és holnap hozza. Úgyhogy a reggel kínszenvedés lesz. Ráérek 10 perccel később kelni. xD

Voltunk anyuval keresztlányomnál ma. A leggyönyörűbb kislány. Már futna ám.. ha tudna. :D De még csak ül és fekszik, meg hasra fordul. :P A szemei olyan gyönyörűek… Nagy gombszemek, kék, hosszú szempilla.. Marcikának ugyanez, csak barna. Hiányolta Gergőt. xD Kérdezi: Gergő? Mondom neki otthon van. De jöjjünk valamikor? Aztán csak így elszégyellte magát… :D Aztán mikor mentünk kérdem tőle: kapok puszit? Aztán elbujt. :D Mondom: nem jön ám Gergő ha nem adsz. :D Aztán akkor se adott, és mikor már az ajtóban álltunk akkor így jön oda, hogy: puszi. Kérdi tőle Vica: kinek? Ilyen kis édesen mondja, hogy: Nikinek. Olyan ennivalóó volt.

És az utolsó mára.:D Ma vagyunk 13 hónaposak. ♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥ xd

2009. június 1., hétfő

Pünkösd hétfő

De jóó, no suli, no stress. Bár ez nem teljesen igaz így. Pont, mikor pihenhetnék minden összejött. Nem lehetett volna holnap, vagy holnapután? Nem. Ennek ma kellett történnie. Megmondaná valaki, hogy miért? miért? Na jó, ennyire nem vészes a dolog, de szeretek túlozni. :D Egy veszekedés, egy csalódás és egy békülés letudva mára. Ma is, mint tegnap pizsiben lévős, számítógép előtt ülős, unatkozós napom van. De elraktam a nappaliban az ágyat, ami persze nem is az enyém, de így megspóroltam még egy veszekedést. A mosogatást nem vállalom be már. ^^ Hát a mai napról nincs mit írni… a rossz dolgokkal csínján kell bánni, mert csak rosszabbodnak a dolgok. A békülés meg olyan, mint a zápor utáni szivárvány.
You know You love me
XOXO
nicole ;)

The first

Az első, és eddig utolsó terjedelmesebb művem, amit az előző bejegyzésben olvashatsz. A dátum ne zavarjon össze, mert igen, ez még akkor készült, a távoli múltban. De vajon történt azóta változás? Vagy továbbra is az a csacska kislány maradtam? Megtudhatod, ha rendszeres látogatója leszel blogomnak.

Forgolódtam. Kisebb neszeket hallottam. Apránként nyitogattam szemem és micsoda csoda. Fény. :D Igen, felébredtem. :D (sajnos -.-) Egy újabb unalmas, pizsiben maradós, szobában elbújós vasárnap. Minek felöltözni ha nem jön senki?:D Magamra kaptam egy szabadidő felsőt és uzsgyi ki. Na jó nem egészen így volt, mert ez csak délután 5 fele történt meg talán. xD Ezen a szépnek nem mondható vasárnapon (ami mellesleg pünkösd vasárnap) magával ragadott a Sims. Egész álló nap kockultam. De ez normális játék, nem mint a COD2,3,4,5 stb.. :] 2 halált át is éltem, na meg egy szülést is nyomon követtem. ;) A sok etye-petyéről meg már ne is beszéljünk… :D Az egész napban a legfontosabb és legizgalmasabb 14:55-kor kezdődött. (Cool) - Gossip Girl? - Honnan tudtad? Jaj hát persze, riválisra akadt House. Hmmm.. vajon megbirkózik vele, vagy győzedelmeskednek a new york-i pletyka cicák? Nos.. ez már a jövő kérdése. :)


You know you love me
XOXO
nicole ;)

A szerelem...


Hideg, téli nap volt. A lány a megszokott időben ébredt. Szokásához híven ma is visszapihent pár percre, majd felkelt és felöltözött. Kivasalta hosszú barna haját, mely csak úgy fénylett a fésülés után. Az alapozó sem maradhatott el, hisz az apró hibákat el kellett takarnia. Nem volt csúnya lány, de azok a nem kívánt pattanások olykor-olykor megjelentek az arcán. Na hát már teljesen megszépülve indult el a buszmegálló felé. Nem volt messze a buszmegálló, kb. 10 percnyire. Zenét hallgatott, mivel egyedül járt ki. A busz időben jött és időben is ért be a városba. Fülében még mindig fülhallgató… egyedül megy a suliba. De őt ez nem zavarja különösebben, hisz már megszokta. Beér a suliba, felmegy osztályába. Mosollyal az arcán lép be a terembe, hisz mindenki örül neki. És már nem is érzi magát egyedül. Elbeszélget osztálytársaival, elszórakozzák az egész napot. Órákon nem jellemző rá az aktív figyelés, hisz a környezetét „boldogítja”. Néha-néha rászól a tanárnő, esetleg tanár, de mit sem figyelve rájuk, tovább folytatja. Jegyein nem látszik, hiszen azért ott van az órán, csak éppenséggel más merre is kalandoznak gondolatai, tekintete. Gyakran kerül - egy számára kedves személy - a figyelme középpontjába. Mit sem törődve a környezettel, idővel és más zavaró tényezővel önfeledt nevetés és elmélyült beszélgetést folytatnak, míg a csengő meg nem szólal. Látszólag élvezik egymás társaságát, de vajon csak mint barát vagy esetleg akár több is? Ez kérdéses még mindkét fél számára. Minden szünetben elvannak egymással, és mindig mosolyognak. Ez jelenthet valamit? Vége az óráknak, mindenki hazamegy. A lány azon osztálytársaival, akik a buszmegálló felé mennek, csatlakozik hozzájuk, majd a busz beállása után felszáll rá. Ismerős arcok, a hangulata vidámabb lesz. A rég nem látott, de nem feledett barátnők. Sajnos sok időt nem tud velük tölteni, mert a busz gyorsan megy, és az idő is hamar eltelik, de az érzés, a tudat, hogy találkozhatott velük, kitart a következő találkozásig. Elérkezett a megállóhoz, ahol búcsúznia kell. Egyedül haza, és folytatódik az egyedüllét. Bár otthon mindig kedveskednek neki valami aprósággal, igazán nem tud nekik örülni, mert nem igazán van kivel megosztania az örömet. Az apró örömet, melyet csak ő érez, és úgy véli ezt más nem értheti. Közeleg az este. Elmegy tanulgatni. Nem mondható nagyon tanulásnak, hiszen csak megírja az írásbelit meg elpakolja a táskát és bele-belenézeget egy-egy könyvbe. Halk zaj csapja meg fülét: „Létszíves menj el fürödni!” Anyja utasította fürdésre. El is ment. Kicsit sokat volt bent. Nem bírta ott hagyni a jó meleg levegőt és még melegebb vizet. Ezek hatására elgondolkozott egy kicsit. Meglepően több időt töltött ma együtt a fiúval, de vajon ezt csak ő vette észre? Vagy talán a fiúnak is feltűnt? Bár… a lány nem sok reményt fűzött ehhez a gondolatához, de a dolgok fordulatot vettek. Jó irányba. Másnap szintén felkelt, visszafeküdt pár percet, felöltözött meg egyéb elkészülési apróságok és iPod nélkül el sem ment otthonról. Felszállt a buszra, leszállt a buszról és ment is suliba. Hamar felért. Nem érezte megterhelőnek az utat, nem fájtak aprócska lábai, mint szoktak néha. Mintha lebegett volna. Boldognak tűnt, de vajon miért? Ezt még ő sem tudja. Az osztály most is - mint mindig - lelkesen fogadja a lányt. De a mai mégis más. Más, mert a fiú, kit oly nagymértékben kedvel már ott volt a teremben és hátulról figyelte a lány érkezését. Apró, csalafinta pillantásokat vetve rá érzékeltette, hogy ő is örül annak, hogy megérkezett. Becsengettek. A lány nem tudta mire vélje ezeket a pillantásokat. „Talán lehetséges, hogy mégis?”- gondolta magában. „De akkor …” - akadt meg elmerengésében. Felszólították felelni. Hirtelenjében azt se tudta, hogy hol van, annyira megrémült. Kisétált felelni, beállt az ajtóba. Nem mert közel menni a tanárhoz. Eleinte csak makogott össze-vissza. Nem volt könnyű visszatérnie a Földre. De végül sikerült neki és egy 4-essel megúszta. Mielőtt leült volna, egy pillantást vetett a fiúra, akin szintén látszott, hogy nem itt jár gondolataiban, de a lányt nézi. A lány kicsit elpirult, majd gyorsan a helyére sietett. A felelése rendesen elhúzta az órát, így hamar kicsengettek. Újra szünet. A lány most egy picit félt a szünettől. Finoman félrevonult valami olyan helyre, ahol egyedül lehetett. Nem volt sokáig egyedül, mert megjelent a fiú. Persze a lány nagyon örült neki, de azért próbálta elrejteni érzéseit. Leült mellé. Elég sokáig kettesben voltak és beszélgettek. Látszott a fiún, hogy nagyon mondani akar valamit, és mondaná is… csakhogy valaki közeledett. Megbeszélték, hogy elhalasztják ezt a beszélgetést máskorra, amikor nyugodtan tudnak kettesben beszélgetni, és nem zavarja meg őket sem a csengő, sem senki. Teltek, múltak az órák. Vége lett mindegyiknek. A fiú megragadta gyengéden a lány kezét és maradásra bírta. Az osztályterem teljesen kiürült, így már tudtak beszélgetni. A lány leült az egyik padra, a fiú pedig mellé. És beszélgettek. Mikor a fiú pont kimondta volna azt, amit akkor akart, mikor megzavarták őket, benyitott a takarítónő. Menniük kellett. A lánynak ment a busza, így megint el kellett halasztaniuk a beszélgetést. A fiú megígérte neki, hogy holnap mindenképp elmondja neki, akárki is zavarja meg őket. A buszon megint ismerős arcok. A régi barátok. Nem mesélte el nekik, hogy mi történt vele. Nem akarta elkiabálni a dolgot, meg eltúlozni sem. Így hát inkább nem mondott semmit, hanem csak hallgatta az élménybeszámolót, melyet barátnői tartottak neki. Sajnos annak is hamar abba kellett maradnia, mert megérkezett a busz. Hazament és az egész estét a szobájában töltötte. Nem tudott betelni az örömtől. Csak az járt az eszébe, hogy mi történt vele, meg hogy mit akarhat mondani neki a fiú. A fáradság hamar ágyba döntötte, így a reggel is hamar eljött. Szokásos reggeli készülődés. Felszállt a buszra, leszállt a buszról, felsétált a suliba. A fiú megint ott volt már és látszott rajta, hogy nagyon örül a lány jelenlétének. Első óra hamar el is ment. Szünetben félrevonultak ketten - a fiú és a lány – és a fiú végül kimondta. Nem kertelt, habozás nélkül kimondta. De hogy mit mondott ki? A lány reakciójából kiderült. Nyakába ugrott és lágy meleg puszit nyomott a fiú puha arcára. A fiúnak tetszett a lány reagálása, és viszonozta. Ő is adott egy puszit a lánynak. Tehát összejöttek. A lány csak álmodni mert erről, de nem gondolta volna, hogy ez valaha is valóra válhat. Kézen fogva mentek vissza az osztályig, majd ott elengedték egymás kezét, mert még egyelőre titokban szeretnék tartani a kapcsolatukat. A lányt teljesen elöntötte a melegség és rózsaszín ködben volt egész héten. A szünetekben lágy, puha érintések váltották egymást, és mikor kettesben maradtak egy-két puszi is elcsattant. Majd pár hét után megvolt az első. Az első csók. A csók, ami mindkettőjük számára csodálatos dolgot jelentett. Nem tudták sokáig titokban tartani a kapcsolatukat, mert az osztálytársak kezdtek felfigyelni rájuk, hogy megszokottnál több időt töltenek együtt, és igazán elvannak. A lány álma teljesült. És már nem volt annyira egyedül, mint gondolnánk. Ott volt neki ő. Ő, a fiú, az osztálytárs, akiben megtalálta azt, amit ez idáig még nem vélt felfedezni senkiben: a szerelmet.