Hideg, téli nap volt. A lány a megszokott időben ébredt. Szokásához híven ma is visszapihent pár percre, majd felkelt és felöltözött. Kivasalta hosszú barna haját, mely csak úgy fénylett a fésülés után. Az alapozó sem maradhatott el, hisz az apró hibákat el kellett takarnia. Nem volt csúnya lány, de azok a nem kívánt pattanások olykor-olykor megjelentek az arcán. Na hát már teljesen megszépülve indult el a buszmegálló felé. Nem volt messze a buszmegálló, kb. 10 percnyire. Zenét hallgatott, mivel egyedül járt ki. A busz időben jött és időben is ért be a városba. Fülében még mindig fülhallgató… egyedül megy a suliba. De őt ez nem zavarja különösebben, hisz már megszokta. Beér a suliba, felmegy osztályába. Mosollyal az arcán lép be a terembe, hisz mindenki örül neki. És már nem is érzi magát egyedül. Elbeszélget osztálytársaival, elszórakozzák az egész napot. Órákon nem jellemző rá az aktív figyelés, hisz a környezetét „boldogítja”. Néha-néha rászól a tanárnő, esetleg tanár, de mit sem figyelve rájuk, tovább folytatja. Jegyein nem látszik, hiszen azért ott van az órán, csak éppenséggel más merre is kalandoznak gondolatai, tekintete. Gyakran kerül - egy számára kedves személy - a figyelme középpontjába. Mit sem törődve a környezettel, idővel és más zavaró tényezővel önfeledt nevetés és elmélyült beszélgetést folytatnak, míg a csengő meg nem szólal. Látszólag élvezik egymás társaságát, de vajon csak mint barát vagy esetleg akár több is? Ez kérdéses még mindkét fél számára. Minden szünetben elvannak egymással, és mindig mosolyognak. Ez jelenthet valamit? Vége az óráknak, mindenki hazamegy. A lány azon osztálytársaival, akik a buszmegálló felé mennek, csatlakozik hozzájuk, majd a busz beállása után felszáll rá. Ismerős arcok, a hangulata vidámabb lesz. A rég nem látott, de nem feledett barátnők. Sajnos sok időt nem tud velük tölteni, mert a busz gyorsan megy, és az idő is hamar eltelik, de az érzés, a tudat, hogy találkozhatott velük, kitart a következő találkozásig. Elérkezett a megállóhoz, ahol búcsúznia kell. Egyedül haza, és folytatódik az egyedüllét. Bár otthon mindig kedveskednek neki valami aprósággal, igazán nem tud nekik örülni, mert nem igazán van kivel megosztania az örömet. Az apró örömet, melyet csak ő érez, és úgy véli ezt más nem értheti. Közeleg az este. Elmegy tanulgatni. Nem mondható nagyon tanulásnak, hiszen csak megírja az írásbelit meg elpakolja a táskát és bele-belenézeget egy-egy könyvbe. Halk zaj csapja meg fülét: „Létszíves menj el fürödni!” Anyja utasította fürdésre. El is ment. Kicsit sokat volt bent. Nem bírta ott hagyni a jó meleg levegőt és még melegebb vizet. Ezek hatására elgondolkozott egy kicsit. Meglepően több időt töltött ma együtt a fiúval, de vajon ezt csak ő vette észre? Vagy talán a fiúnak is feltűnt? Bár… a lány nem sok reményt fűzött ehhez a gondolatához, de a dolgok fordulatot vettek. Jó irányba. Másnap szintén felkelt, visszafeküdt pár percet, felöltözött meg egyéb elkészülési apróságok és iPod nélkül el sem ment otthonról. Felszállt a buszra, leszállt a buszról és ment is suliba. Hamar felért. Nem érezte megterhelőnek az utat, nem fájtak aprócska lábai, mint szoktak néha. Mintha lebegett volna. Boldognak tűnt, de vajon miért? Ezt még ő sem tudja. Az osztály most is - mint mindig - lelkesen fogadja a lányt. De a mai mégis más. Más, mert a fiú, kit oly nagymértékben kedvel már ott volt a teremben és hátulról figyelte a lány érkezését. Apró, csalafinta pillantásokat vetve rá érzékeltette, hogy ő is örül annak, hogy megérkezett. Becsengettek. A lány nem tudta mire vélje ezeket a pillantásokat. „Talán lehetséges, hogy mégis?”- gondolta magában. „De akkor …” - akadt meg elmerengésében. Felszólították felelni. Hirtelenjében azt se tudta, hogy hol van, annyira megrémült. Kisétált felelni, beállt az ajtóba. Nem mert közel menni a tanárhoz. Eleinte csak makogott össze-vissza. Nem volt könnyű visszatérnie a Földre. De végül sikerült neki és egy 4-essel megúszta. Mielőtt leült volna, egy pillantást vetett a fiúra, akin szintén látszott, hogy nem itt jár gondolataiban, de a lányt nézi. A lány kicsit elpirult, majd gyorsan a helyére sietett. A felelése rendesen elhúzta az órát, így hamar kicsengettek. Újra szünet. A lány most egy picit félt a szünettől. Finoman félrevonult valami olyan helyre, ahol egyedül lehetett. Nem volt sokáig egyedül, mert megjelent a fiú. Persze a lány nagyon örült neki, de azért próbálta elrejteni érzéseit. Leült mellé. Elég sokáig kettesben voltak és beszélgettek. Látszott a fiún, hogy nagyon mondani akar valamit, és mondaná is… csakhogy valaki közeledett. Megbeszélték, hogy elhalasztják ezt a beszélgetést máskorra, amikor nyugodtan tudnak kettesben beszélgetni, és nem zavarja meg őket sem a csengő, sem senki. Teltek, múltak az órák. Vége lett mindegyiknek. A fiú megragadta gyengéden a lány kezét és maradásra bírta. Az osztályterem teljesen kiürült, így már tudtak beszélgetni. A lány leült az egyik padra, a fiú pedig mellé. És beszélgettek. Mikor a fiú pont kimondta volna azt, amit akkor akart, mikor megzavarták őket, benyitott a takarítónő. Menniük kellett. A lánynak ment a busza, így megint el kellett halasztaniuk a beszélgetést. A fiú megígérte neki, hogy holnap mindenképp elmondja neki, akárki is zavarja meg őket. A buszon megint ismerős arcok. A régi barátok. Nem mesélte el nekik, hogy mi történt vele. Nem akarta elkiabálni a dolgot, meg eltúlozni sem. Így hát inkább nem mondott semmit, hanem csak hallgatta az élménybeszámolót, melyet barátnői tartottak neki. Sajnos annak is hamar abba kellett maradnia, mert megérkezett a busz. Hazament és az egész estét a szobájában töltötte. Nem tudott betelni az örömtől. Csak az járt az eszébe, hogy mi történt vele, meg hogy mit akarhat mondani neki a fiú. A fáradság hamar ágyba döntötte, így a reggel is hamar eljött. Szokásos reggeli készülődés. Felszállt a buszra, leszállt a buszról, felsétált a suliba. A fiú megint ott volt már és látszott rajta, hogy nagyon örül a lány jelenlétének. Első óra hamar el is ment. Szünetben félrevonultak ketten - a fiú és a lány – és a fiú végül kimondta. Nem kertelt, habozás nélkül kimondta. De hogy mit mondott ki? A lány reakciójából kiderült. Nyakába ugrott és lágy meleg puszit nyomott a fiú puha arcára. A fiúnak tetszett a lány reagálása, és viszonozta. Ő is adott egy puszit a lánynak. Tehát összejöttek. A lány csak álmodni mert erről, de nem gondolta volna, hogy ez valaha is valóra válhat. Kézen fogva mentek vissza az osztályig, majd ott elengedték egymás kezét, mert még egyelőre titokban szeretnék tartani a kapcsolatukat. A lányt teljesen elöntötte a melegség és rózsaszín ködben volt egész héten. A szünetekben lágy, puha érintések váltották egymást, és mikor kettesben maradtak egy-két puszi is elcsattant. Majd pár hét után megvolt az első. Az első csók. A csók, ami mindkettőjük számára csodálatos dolgot jelentett. Nem tudták sokáig titokban tartani a kapcsolatukat, mert az osztálytársak kezdtek felfigyelni rájuk, hogy megszokottnál több időt töltenek együtt, és igazán elvannak. A lány álma teljesült. És már nem volt annyira egyedül, mint gondolnánk. Ott volt neki ő. Ő, a fiú, az osztálytárs, akiben megtalálta azt, amit ez idáig még nem vélt felfedezni senkiben: a szerelmet.
utálok. :) Na hát ez úgy volt, hogy még a nyáron letört egy pici darab fogamból és akkor nem mertem elmenni, mert előtte pár hónappal véstek ugyebár (nagy örömömre...) aztán most az utóbbi hetekben kezdett el fájni, de nem nagyon, csak kicsit, aztán rávettem magam és elmentem. 1 óra várakozás... már elvette a kedvem az egésztől, és akkor bementem. Remegtem mint a nyárfalevél, beszélni alig tudtam, teljesne elcsuklott a hangom minden szó után, már a sírás kerülgetett, de sikerült kinyögnöm a problémám. Lefeküdtem, megmutattam a problémás fogam erre a doktor: "Hát kihúzzuk vagy pedig gyökér.." Köpni nyelni nem tudtam, azt hittem én hülye, hogy majd szépen lecsiszolja betömi, kiegészíti és egy 15-20 perces ceremónia után mehetek haza. persze 4re voltam bejelentve, és 3/4 5-kor kerültem be.. Aztán mondtam hogy akkor legyen gyökér... A remegés csak fokozódott bennem, iszonyatosan féltem. Aztán adott injekciót, és nem fájt. :| ilyen sem volt még... de én azért csak féltem tovább.. xd Aztán 1 óra "szenvedés" (már akinek[doktor], mivel én semmit nem éreztem) után elmehettem haza. Anya már kint várt, az érzéstelenítő pillanatok alatt hatott és még mindig érzem, pedig már 20:50 van és ha durván nézzük a dolgokat, akkor pont 4 órája adta be.. remélem holnap azért tudok majd beszélni. :| nembaj, legalább nem kell felelnem. xD
